A mindennapi NLP-s foglakozásaim alatt tanultam meg az életmetafora írást, amit nagyon megszerettem. Az első metaforám még nem lett olyan jó, a mostani viszont jobb. A lényege, hogy életem, vagy nem az enyém, hanem bármilyen sors akdályát metaforikus, vagyis hasonlatszerű formában örökítsük meg. Kell hozzá egyprobléma, amit meg akarok jelníteni. Pl. depresszió, munkanélküliség, magány, elhízás stb. Aztán ki kell választani egy metaforikus környezetet, amit segítik a következő személyes mondatkiegészítések.

Az élet egy............

A világ egy..............

Az emberek.............

A férfiak...................

Az otthonom.......................

A szerelem..................

A munkahelyem.....................

Az önbizalmam....................

A tanulás..................

Ha állat volnék..................

Ha növény volnék..................

Ha kristály volnék.......................

Ha évszak volnék...................

Ha napszak volnék....................

Ha szín volnék.................

Ha jármű volnék.....................

Ha hangszer volnék................

Ha a hét egy napja volnék............

De saját magunk is kitalálhatunk ilyenket, és később akár el is rugaszkodhatunk ettől.

Az én első alapom, az élet egy zarándokút volt, amire egy nem jó életmetaforát írtam. A második, a ha állat volnék denevér volnék, amire a másikat,amit majd itt leírok.

A fenti lépések után még egy fontos elem, hogy kell egy titkos összetevő. Külső, vagy belső erőforrás, ha úgy tetszik csoda, pozitív fordulat, mint a mesékben, ami megoldja aproblémát. Ez akár segíthet is neked is megoldást találni, vagy másoknak, de ha nem, akkor lett egy történeted, ami vagy érdekes vagy nem. Az én sztorimba még tudományos dolgok is bekerültek.

Így néz ki az én denevéres sztorim:

allatsprint (Saját fotó)

Egykor az élet normális kerékvágásban zajlott. De ez az előtt volt, mielőtt a mi kis denevérünk kirepült a fészekből. Mindenkinek megvolt a maga szerepe. A méhek a beporzással törődtek, a giliszták a föld fellazításával. A sasok a kártevő egerek fogyasztásával, hogy ne szaporodjanak túl, és ezzel ne okozzak hatalmas pusztítást a növényzetbe. A denevéreknek is megvolt a maguk szerepük. Napnyugtakor elevenedtek meg, és csak pár órát voltak aktívak, de akkor nagy hasznot hajtottak. Egy denevér a saját testsúlyának megfelelő mennyiségű szúnyogot fogyasztott el. Ezzel megóvva a többi állatot a vérszívók elől. Mindenkinek megvolt a maga szerepe és többé kevésbé elégedetten éldegéltek. Egyszer csak jött az ember. Ő elkezdte irtani a még mindig soknak vélt szúnyogot, így bár maradt mit ennie a denevéreknek. Lepkét. De már nem voltak hasznosak. Feleslegesnek érezték magukat, ezért hosszabb ideig aludtak, és nem törődtek magukkal. Az emberek még rátettek egy lapáttal és világítással látták el a környéket, így a denevérek már nem tudták mikor kell felkelniük, hogy táplálékot szerezzenek. Így egyre kevesebbet voltak aktívak. Épp csak az életben maradásukhoz szükséges dolgokat csinálták meg. Ez persze rossz volt nekik. Aztán kisebb lett a hatása a rovarirtó szereknek, mert egy két szúnyogcsalád szervezete hozzászokott. Így lett néhány szúnyog, de a denevérek már annyira elkedvtelenedtek, hogy nem pusztították őket, esetleg csak ímmel-ámmal. Amelett, hogy begubóztak és nem akartak már kisdenevéreket, mert kilátástalannak látták a jövőt, még a többi állat is bántotta őket, hogy lusták. ( a kisdenevérek persze mégis értelmet adhattak volna az életüknek, de ők nem akrták, hogy azok is szenvedjenek.) Már nem bízott bennük a többi állat, és amikor néha mégis életre keltek elkapkodták előlük a szúnyogot. Azt mondták, hogy bennük úgy sem lehet megbízni. Ez a katasztrófális állapot addig tartott, míg oda nem ment hozzájuk egy másik denevérkolónia szólni, hogy ők egy szegény helyen élnek, ahol nincs pénzük az embereknek szúnyogirtásra, és kevés a denevér, mert régen kevesebb szúnyog volt, de a globális felmelegedés miatt elszaporodtak, és ők már nem bírnak velük. Jöjjenek segíteni! Bár néhány denevér már belepusztult a helyzetükbe, a maradék csapat elindult, és az új helyén éledezett. Először nem bírták olyan jól a munkát mint a többiek, de ők türelmesek voltak. Tudták, hogy a legyengült társaikba nem tér vissza rögtön az élet. Egy idő múlva már minden denvér egyenlő lett, és az új közösség összeolvadt.

Eddig a történet.

Mint írtam, valós tudományos adatok is vannak benne. Ezek: hogy egy denevér a saját testsúlyának, megfelő szúnyogot eszik meg. A másik: a mesterséges fények megzavarják a denevéreket, akik nem tudják, mikor kell felkelni, így később indulnak el, kevesebb idejük jut táplálkozni, így előfordul, hogy a kisdenevéreknek már nem tudnak táplálékot gyűjteni, és azok el is pusztulhatnak e miatt.

Szeretném véleményeteket kérni róla, hogy lehet e esetleg ehhez hasonlókkal valmit kezdeni, mert én magam nem tudom eldönteni. Pl. sok ilyennel mesekönyvet írni? Vagy felnőtt könyvet, vagy hasonlót? Vagy ahhoz még javítanom, bővítenem kellene? Való-e egyáltalán gyerekeknek?

Várom a hozzászólásokat, és kívánom, hogy ti is próbálkozzatok meg a saját életmetaforátok írásával!